Kora reggelenként ki-kimentem a város keleti oldalán emelkedő Táborhegyre, hol hajdan Caraffa ágyúi ordították e martírvárosra: rettegj! Innen néztem szét a vidékre, mely gyönyörködve mutogatta magát előttem, mint a gyermek, kinek édesanyja új ruhát hozott. Mert ekkor jött meg a természet anyja, a gondos tavasz és öltöztette meztelen gyermekét szép, új, tarka köntösbe. Tiszta időben éjszaknyugatról magas bércek vállai fölött a Tátra hófedett csúcsa piroslott a nap első sugaraitól, mint valami borozó aggastyán király homloka.
[…]
És eléri az ember a szepesi határt, melyet Branyiszkónak neveznek, és áll az egyik oldalon lejtős, s a másikon meredek roppant bérc tetején, honnan belát a gyönyörű Szepes tündérvölgyébe, látja Váralját s mellette puszta várfalakat, melyeknek egykor bíboros termében született Zápolya; látni pedig  a láthatár végén egész magamivoltában azt a kis vakandturást, mit Tátrának neveznek; mindezt látja az utazó, és ha az utazó költő, akkor fölkiált, mondván:…nem, semmit sem szól, nem szólhat, némán bámul; ha pedig az utazó kritikus, akkor föllelkesül szívének kilenc-tized része, s azt mormogja fogai közt: meglehetős!
[…]
Másnap jókor reggel Késmárkra értünk, a Kárpátok tövéhez, és …esős idő volt. Egy fikarcot sem láthattunk a Kárpátokból. És mégis azt mondják, hogy Tantalus históriája mese! Hányszor van az életben, hogy mikor az ember már szinte ujja hegyével éri az almát, a sors elkapja tőle s fügét mutat!
[…]
Nagyon resteltem azt a históriát, hogy csak egy napomat szántam Késmárknak, s akkor sem láthattam az eső miatt a Kárpátokat onnan, ahonnan legjobban láthatni. Azonban szerencsémre másnap reggel korán indultunk; ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte. Gyönyörittasan szemléltem egy darabig…mert aztán fölriadt – tán a kocsizörgésre – s mintegy elszégyenülve burkolta magát ködpaplanába…a Tártra…a szép leány.

A reneszánsz humanista polihisztor, tudós, történész és orvos, ZSÁMBOKI JÁNOS (Nagyszombat, 1531. jún. 1. – Bécs, 1584. jún. 13.) neve több változatban is fennmaradt (Sámbéki, Sambuky); legismertebb a latin Sambucus változat, műveit általában így szignálta. Vagyonos polgár fia volt, apja tizenegy éves korától Bécsben neveltette. Huszonkét esztendőn keresztül vándorolt a világban, megfordult Lipcsében, Wittenbergben, Ingolstadtban, Strassburgban és Párizsban. Főként nyelvészeti és irodalmi tanulmányokat folytatott, végül Páduában orvosi képesítést is szerzett. Hatalmas kézirat-, könyv- és éremgyűjteményét is utazásai során alapozta meg. 1564-ben végleg letelepedett Bécsben, ahol udvari orvos és történész lett; rendszeresen utazott könyvbeszerző utakra a császári könyvtár részére. Időközben ő maga is 3000 kötetes könyvgyűjteményre tett szert.
Zsámboki orvosi tevékenysége kevésbé volt jelentős, igazából filológusnak tekinthető, ezen a területen rendkívül fontos munkát végzett. Közreadta Janus Pannonius verseit, számos ókori görög és római szerző művét latin nyelven, a magyar törvénytárat, nevéhez fűződik a teljes Bonfini-kiadás, melyhez kommentárokat is fűzött. Térképkiadásai is jelentősek, különösen az Erdélyt és Dalmáciát bemutatóak. Igaz, ezeknek topográfiai pontosságát azóta többször kétségbe vonták, de nagyon jelentősek a gazdasági földrajzra vonatkozó közlései (hol mit termesztettek, tenyésztettek, bányásztak). Zsámboki munkásságának jelentőségét az adja, hogy munkáin keresztül Magyarország múltját és jelenét az érdeklődő külföldi kortársak megismerhették, azóta fellelhetetlen kéziratokat őrzött meg másodközléseiben és ezek máig fontos forrásmunkái a tudománynak. Hatalmas könyvtárának anyagát 1941-ben Gulyás Pál rendezte bibliográfiába. Több műve jelent meg reprint kiadásban.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)

BÁTOR BÉLA, (Budapest, 1921. jún. 1. – Budapest, 1990. jan. 15.): mérnök, az első Heller-Forgó berendezés gépészeti tervezője.
Budapesten érettségizett, majd a világháború befejeztével, 1945–46-ben a Duna-hidak újjáépítésére alakult építésvezetőségén műhelyfőnök volt. Közben a Felsőipariskolában technikusi képesítést szerzett. 1947-től 1954-ig a Magyar Optikai Művekben dolgozott. A Műszaki Egyetem elvégzése után az egyetemen az energetikát oktatta, mint meghívott előadó. 1969-től 1981-ig az Energiafelügyelet igazgatóhelyettese volt. Kutatásaiban az égés és gázosítás elméletével foglalkozott. Tagja volt az MTA Energetikai Bizottságának. MTESZ-díjjal, Segner-díjjal tüntették ki. Jelentős szakirodalmi munkássága is. Fontosabb írásai: A berendezések állagmegőrzésének, valamint az energiaveszteségek csökkentésének módszerei (Klopfer Jenővel és Szepesi Endrével, Bp., 1951); Égés és robbanáselmélet. 1. (Bp., 1980, 1984).
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

oldal eleje>>>