A bőséges, jó minőségű agyag lehetővé tette az ókori fazekasmesterség korai kibontakozását.
Az összességükben kedvezőtlen természeti adottságok arra késztették az itt élőket, hogy úgymond "több lábon állással" teremtsék meg megélhetésük feltételit, Az agyagos talaj gyenge termőképességű. Csupán a földművelés, állattartás, erdőművelés nem biztosított kellő anyagi hátteret a megélhetéshez.

A hagyományos népi mesterségek nagyobb része már a század első felében elsorvadt. Némi - vitatható eredményű - folytonosságot jelentett a népi iparművészet vállalati szervezetű kereskedelmi hálózatának létrehozása. Vitatható, mert óhatatlanul a tömeges termelésre ösztönzött, megélhetési forrássá vált, de mégis sikeres, mert lehetőséget adott több fafaragónak, gerencsérnek, hogy mesterségét folytathassa. Különösen jelentős volt, hogy a nagyhírű fazekas dinasztia kiválósága, Czugh János és öccse Dezső, a hatvanas évek közepén a Vas megyei Magyarszombatfáról Tófejre, onnét később Zalaegerszegre költöztek, magukkal hozva tehetségüket, szülőföldjük Zaláétól alig különböző fazekas hagyományait. Hozzájuk, majd gyermekeikhez fűződik a megye fazekas művészetének máig tartó felvirágzása.

Czúgh János (Domonkosfa, 1917. december 27. – Zalaegerszeg, 1993.március 4.) régi őrségi fazekasdinasztia leszármazottjaként, egy fazekasfaluban látta meg a napvilágot. Ez határozta meg egész pályafutását. Édesapja műhelyében tanult, ott is inaskodott, 1934-ben tette le a segédi, majd 1938-ban a mestervizsgát.
1950-ben öccsével, Dezsővel és nyolc másik magyarszombatfai fazekassal együtt megalakította a Fazekas Háziipari Szövetkezetet, amelynek 1951-től elnöke lett. A szövetkezet 1953-tól már kerámiagyárként működött, Czúgh János főművezetőkén dolgozott benne. Az 1964-ben megalakult Tófeji Kerámiagyárban is főművezetőként dolgozott.

Zalaegerszegre költözve feleségével, gyermekeivel együtt népi fazekasként dolgozott. Műhelye a Mártírok útja 41. szám alatt egyben bemutatóteremként is szolgált.
Művei 1934-től kezdve rendszeresen szerepeltek különböző kiállításokon, pályázatokon. 
Állandó résztvevője, többször is díjazottja volt az Országos Gerencsér Sebestyén Fazekaspályázatoknak. 
1954-ben öccsével, Dezsővel együtt az elsők között kapott népi iparművész címet. Műveit zalai és vasi múzeumok (Göcseji Múzeum, Savaria Múzeum), de főként magángyűjtemények őrzik. Halála után Czúgh Mária Magyarszonbatfán emlékházat alakított ki család fazekas tagjainak, tiszteletére. 
A fazekascsalád számos jeles tagja közül Czúgh János volt az, aki a leginkább megőrizte az otthonról és általában az Őrségből hozott hagyományos formákat és mintakincset.
A Népművészet Mestere díjat 1970-ben kapta meg.

Irodalom:
Zalai népi művészek. Zalaegerszeg, 1975, 1983, 1989. 56-57.p képpel
Zala élő népművészete. (a zalakarosi állandó kiállítás katalógusa) Zalaegerszeg, é.n. 9.p.
Németh József: Nevezetes Zalaiak. Zalaegerszeg, 1993. 62.p.
„Egy fazekasdinasztia remekei”. A Czúgh-család elékkiállítása. Zalaegerszeg, 2004.
Zalai életrajzi kislexikon, Zalaegerszeg, 2005. (3. bőv. kiadás) 65.p 

A mélyebb rétegekben nagy mennyiségben, kiváló tulajdonságokkal bíró agyag felhasználása jelentette a fazekasmesterség kialakulásának alapjait. A kezdeti időkben -mint a mezőgazdaságban is az önellátás biztosítása volt a cél: konyhai edények, tároló edények készültek agyagból.
A XX. század első évtizedeiben szinte minden házban foglalkoztak agyag edények készítésével. A későbbiekben már csak a legjobbak folytatták a tevékenységert. Így is a 20-as 30-as években több mint 100 fazekas dolgozott a Veleméri-völgy falvaiban. A népi mondás szerint Szombatfán "mindenki gerencsér, csak a biru bugyigacsinyálu" (vizeskorsó).
A helyi piac telítettsége miatt a mesterek arra kényszerültek, hogy termékeikkel Zala, Somogy, Baranya megyékbe menjenek, terményekért cserébe adják el azokat (lovaskocsival 3-4 hétig járták a falvakat).
Az 1953. évben létrejött Háziipari Szövetkezet, majd a Kerámiagyár működése megváltoztatta a fazekasság helyzetét, többségük üzemi dolgozó lett. Tevékenységük elsősorban díszműáru gyártására irányult.
Az 1980-as évek közepétől kezdődően erősödött ismét a fazekasműhelyek tevékenysége. A Kerámaigyár bezárása óta meghatározó megélhetési forrás a fazekasság. Termékeiket kiállításokon, vásárokon, műhelyeikben ismerheti meg az érdeklődő közönség.